Asszociációk

A civilizáció korszakának nagyobb részében az emberek több istent imádtak. A sokistenhit ma sem ítélhető el.

  A Vatikán és a néhai Komintern nemzetközi, nemzetek feletti tevékenységében egyaránt megfigyelhetők hasonló és eltérő szervezési elvek.  Ezek közül néhányat fogok leírni és értékelni ebben a bejegyzésben. Nem foglalkozom a világnézet, az ideológia, a hitélet tartalmi kérdéseivel.
 
   A leírást a szervezeti hasonlóságokkal érdemes kezdeni. Mindkettőre jellemző, hogy egyetlen  központból irányított nemzetközi hálózat, vagy az volt. Központja egy szuverén állam, amely nagy anyagi gazdagságot halmozott fel és sok kulturális kincset gyűjtött össze. Vezetője  korlátlan hatalommal irányítja. A hálózaton belüli alá- és fölérendeltségek egyértelműen meghatározottak. Kizárja a demokratikus működést, megfékezi a helyi önállósulási törekvéseket. Programja az alapítók által kialakított doktrína, melyet kis számú legfelső szintű tisztségviselő értelmezése szerint  valósít meg. A hálózat tevékenysége arra irányul, hogy a doktrína ebben az értelmezésben  minél több ember meggyőződésévé váljon. Az embereknek ezt a körét az adott világlátás  terjesztői és magyarázói a hatásuk alatt tartják és rajtuk keresztül a társadalmi életet a maguk elképzelései szerint próbálják befolyásolni.
  
  Ezen a síkon kerül ellentétbe az egyik államnak alárendelt  szervezet más államok területén folytatott tevékenysége ezen utóbbi államok szuverenitásával. Az utóbbit a  kettős beszéd gyakorlói nagy hangon védik az egyik irányban, miközben gazsulálnak a másik irányból megsértői előtt.  Ha viszont a szemléleti meggyőződéseknek van egy, a hívei által  planetárisan, vagy kontinentálisan elismert nem kormányzati intézménye, amelynek állásfoglalásait jól elkülöníthető világnézeti jellegű kérdésekben ők irányadónak fogadják el, ez más államok önállóságát nem sérti.
  
  Az önállóság - különösen kisebb államok esetében - nem abszolút, de valóban szuverén országokban egyetlen gerinces kormány sem engedi, hogy az általa vezetett állam politikai életét direkt, vagy  körmönfont módszerekkel egy idegen hatalom határozza meg.  Aki egy globális hálózat instrukcióit terjeszti, úgy cselekszik, mint ennek az utóbbi  szervezetnek a képviselője. Egy  demokratikusan megválasztott  parlament, vagy egy népszavazás dönthet  a szuverenitás részleges megosztásáról.  A kettős beszéd művészei éppen az önként, legálisan megosztott döntési jogkörök gyakorlása ellen irányítják a tüzet, hallgatva más intézményekről, melyek suttyomban, nyílt, törvényes felhatalmazás nélkül a maguk hálózati funkcionáriusai és az általuk befolyásolt emberek révén próbálnak beavatkozni az ország életébe. Beavatkozásuk tartalma lehet előnyös, vagy káros irányú, humánus, vagy megosztó, visszahúzó jellegű de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy egyenlő mércével kell kiszűrni a lényeges külföldi befolyásolást és nem aszerint, hogy erősíti, vagy gyengíti a regnáló kormány pozícióját. Márpedig egy világegyház nemzeti részeit, hasonlóan a néhai Komintern (az egykori világpárt) szekcióihoz, külföldről irányítják. 
 

Egy világegyházi hálózatnak azonban van legalább két olyan szervezési jellegzetessége, amelyek miatt sokkal hatásosabb bármilyen más, hasonlóan expanzív világnézeti-politikai szervezetnél.   
 

    Először is, az ilyen hálózat különösen ügyel funkcionáriusainak alapos felkészítésére. Magas szintű és huzamos kiképzésben részesülnek humán és természettudományi ismeretekből. Kimerítő felkészítést kapnak  lélektani, szónoklattani szakkérdésekről és a magánéleti problémák kezelési módjáról. Ezért mindenkinek, aki komolyan számol és érintkezik velük, el kell sajátítania a központját és sok képviselőjét jellemző gazdag tapasztalatot, kultúrát és tanultságot. Ami egyébként nem zárja ki, hogy esetenként kulturálatlan módszerekhez is folyamodjanak, hiszen számos nemzeti képviselőjük látóköre a magas igényű elvárások ellenére - mégsem felel meg a kívánatos színvonalnak. (A közbűntényes esetek leleplezéséről már számos nyugati sajtóorgánum gondoskodott.) A valóban felső szinten képzett, világosan gondolkodó, becsületes helyi vezetők szeretnék kiküszöbölni a visszásságok egy részét, de esetenként kisebbségbe szorulnak.

  Másodszor, a tudattalan feszültségeire építenek és ezek levezetésére kínálnak szemléleti, érzelmi és gondolati megoldásokat. Megszentelő rítusokkal övezik az élet fontos eseményeit, megkönnyítik a nehéz, vagy tragikus fejlemények elviselését. Bűntudatot keltenek és oldanak. A hitelvek terjesztését  erkölcsi megközelítésben folytatják, azzal a céllal, hogy a dogmatikai meggyőződés elválaszthatatlannak tűnjön az erkölcsös alapállástól. Innen ered, hogy meggyőzött támogatóik tőlük várják a jóváhagyást, vagy  eligazítást  magánéleti döntésekben is. Foglalkoznak minden egyénnel, hiszen ő, az egyes személy a hálózaton belüli információáramlás végpontja és célpontja, ami egyszersmind szívós, habár csökkenő tömeghatásuk titkára is rávilágít.
 
   Egyáltalán nem vetik meg az anyagi javak szerzését, amit segítő szolgálataikkal, tanítási munkájukkal és ápolási tevékenységükkel indokolnak. A közpénzek iránti igényt nyilván el is túlozzák, a valóságosnál nagyobbnak tüntetve fel azt a kőrt, amelyben munkájukat ne lehetne szekuláris tevékenységgel helyettesíteni. Az utóbb említettek is alá vannak rendelve egy sok mindent magában foglaló törekvésnek: az államhatalmi szféra kiterjesztésének. Az elitek és az érdekek összefonódásának tudatosan vezérelt folyamatában az előbb említett külföldi alárendeltséggel egyenlő fontosságúvá válik a hazai uralkodó körökkel történő szövetkezés.

A  kilencedik nap

     Az utolsó nap reggelén az atléta egy forrástóhoz sietett.  Levetette ruháját és megmerítkezett a kis medencében,  hogy az isten színe elé léphessen.  De valahogy már egyre kevésbé hitt ebben a dologban.  Arra is gondolt,  amit mentora  ateisták által kidolgozott magasrendű erkölcsi szabályokról mondott neki.  Ez is jókor jut az eszembe,  morogta magában,  éppen amikor a jós-istenhez kell mennem.

     Felöltözött és  a szentély bejáratához  sietett,  ahol már tucatnyi ember várakozott.  Rövidesen kisorsolták,  hogy milyen rendben léphetnek a jóshelyre.  Ő a négyes számot kapta.  Hamarosan szólították.  A jósnőt nem láthatta. Belső helyiségben ült, nyilván a híres tripuszon és egy pap jegyezte a szavait. Az öregasszony hangokat kezdett hallatni, de szaggatott nyöszörgését és felkiáltásait az atléta nem értette.

     Intettek,  hogy kimehet és utánaszóltak,  hogy az előcsarnokban várja meg a jóslatot és a magyarázatot. Nem sok idő múlva egy pap jött oda és a kezébe adta a tekercset.  Az atléta félreült és olvasni kezdte a jóslatot: Alakítsd a függőt,  tiszteld az adottat,  várd a váratlant,  ügyelj a segítőkre, tartsd a gyeplőt, izgasd a barátot,  figyeld az  ellenfelet és győzni fogsz.

    A magyarázat már nem az orákulumtól eredt, hanem a papoktól. Alakítsd mindazt, ami tőled függ,  vagyis teljes  erőddel,  elszántan  teljesítsd azt, amire képes vagy.  Tiszteld az adottat,  ismerd jól a magad és ellenfeled erős és gyenge oldalait,  ne próbáld áthágni a  körülményekben és saját  magadban rejlő korlátokat.  Várd a váratlant,  őrizd meg lélekjelenléted,  készülj fel arra,  ami nem látható előre,  például  egy nagy esőzés, áradás.  Ügyelj a  segítőkre,  elsősorban a tőlük kapott intelmekre,  amelyeket jól meg kell szűrnöd,  nehogy a hibás tanácsokra hallgass.  Tartsd gyeplőn érzelmeidet,  nehogy a  versenyzés szenvedélye a nyerés görcsös akarásává fajuljon,  ami veszélyezteti sikeredet. Jól osszad be erőidet,  hogy  elegendő maradjon az utolsó sztadionra is.  Izgasd a barátot,  magatartásoddal serkentsd buzdítóidat,  ne hagyd,  hogy ellankadjanak,  amiért biztosra veszik,  hogy te nyersz.  Figyeld az ellenfelet,  nemcsak riválisodat,  hanem az ő buzdítóit is,  lélekben felkészülten fogadd,  ha sértésekkel,  vagy tettekkel próbálnának akadályozni. Magadra vess,  ha ezeket nem tartod be.

    Az atlétának jó kedve kerekedett,  mert úgy érezte,  hogy önbizalma töretlen és mindvégig az is fog maradni.  Elindult a visszafelé vezető úton.  A négy évente megismételt versenyig már nem sok idő volt hátra.

Mentés

A nyolcadik nap

Mentor:  Jónapot,  atléta. Mit szűrtél le magadnak eddigi beszélgetéseinkből?

Atléta:  Jónapot,  mentorom.  Úgy érzem,  hogy tudálékos kioktatások nélkül sok mindent megvilágítottál előttem  és valamelyest magam is megváltoztam.  Eddig főleg a soronlévő verseny esélyein töprengtem,  most pedig szélesebb körben forognak a gondolataim.

Mentor:  Ez örvendetes.  Holnap mehetsz Püthiához,  aki már képes jósolni neked,  mert sokat tud rólad.

Atléta:  Kitől?

Mentor:  Tőlem.

Atléta:  De hát én neked sem mondtam el,  hogy honnan jövök,  hogyan nevelkedtem,  hogyan éltem eddig.

Mentor:  Erre nem is volt szükség,  mert elméd járásmódját enélkül is meg tudtam ismerni.

Atléta:  Miből?

Mentor:  A kérdéseidből.  Sokat tudok egy emberről,  ha megismerem,  hogy mire kíváncsi.  Hiszen a mi elménk egy kereső szerkezet.  Nyilván az érdekli és érinti leginkább,  amire a keresése irányul.

Atléta:  De már mondtam neked,  hogy eddig engem csak a verseny izgatott.

Mentor: Te így érezted,  de anélkül,  hogy számot adtál volna magadnak, más kérdések is foglalkoztattak.  Ezt beszélgetéseink alapján mondom.

Atléta:  Hoznál fel erre példát?

Mentor:  Mondtad,  hogy a józan ész a vezérlő csillagod.  Ezzel,  ha nem is sejtetted, Epikuroszt követed,  aki szerint még a boldogság is elválaszthatatlan az ésszerűségtől.  Szerinte az ember nem élhet boldogan,  ha nem él értelmesen,  szépen  és igazságosan és nem élhet értelmesen,  szépen és igazságosan a kellemes nélkül.

Atléta:  Szép mondás,  megjegyzem.  Akkor Epikurosz tanítása sem az a féktelenül zabolátlan életre való felhívás, aminek gyakran lefestik.

Mentor:  Persze, hogy nem.

Atléta:  Az ő eszméiben hiszel?

Mentor:  Sok eszméjét magamba zárom,  de nem hagyom,  hogy  az ő rendszere, vagy bármilyen más rendszer  engem zárjon magába. 

Atléta:  Akkor szkeptikus vagy?

Mentor:  Az is csak egy rendszer a sok közül.  Most búcsúzom tőled.  Lehet,  hogy még összehoz minket az élet és folytathatjuk beszélgetéseinket.

Atléta:  Én kívánom, hogy így legyen.  Pihenj jól !

A hetedik nap

Atléta:  Jónapot, mentorom.  Egyszer azt mondtad,  hogy a különböző vallások a változó életfeltételekkel léteznek és halnak el.  Vajon a brahmánák félreállítása  is  a közösségi  élettel, az állami szerveződéssel, a gazdálkodással függött össze?

Mentor:  Elkülönböztek egymástól az egyes  hatáskörök,  funkciók és ezeket nem lehetett továbbra is egy papi kaszt uralma alatt tartani. A harcos arisztokrácia, a hercegségek radzsái vették át a hatalmat. Maguk a papok is aláásták a régi vallást,  mert szemérmetlenül beavatkoztak olyasmikbe,  amiket a domináns erők  már nélkülük akartak eldönteni.  Törekvésük erőszakos jellege miatt telt be a pohár.  Ők levakarhatatlanul hozzáragadtak a kinyilatkoztatottként hirdetett igéhez.  Ezért lett az ő uralmuk megszüntetésének  szellemi feltétele a Véda, mint  isteni kinyilatkoztatás tagadása.  Ezt Buddhán kívül Mahavira, a dzsainizmus megteremtője is felismerte.  Ha egy papi réteg gyakorlata sérti az emberek érdekeit,  akkor azok előbb-utóbb az illető vallás alapdogmáját is el fogják vetni.  Kártékony államrend esetén pedig az annak hivatkozási alapjául használt politikai eszméket. Természetesen,  részben megváltozott  tartalommal,  egy-egy vallás újra is éledhet,  ami most  az indusoknál  tapasztalható.  Több száz év után növekedni kezdett a brahmanisták száma.

Atléta:  Szeretnék valamit hallani a mi saját létezési körülményeink változásairól is.

Mentor:  Nálunk a  döntő átalakulás a polisz-rendszer és vele a régi arisztokrácia bukásával kezdődött,  amikor először makedón,  majd római uralom alá kerültünk.  Most,  mint tudod,  Achaia  provincia a nevünk és Korinthos a fővárosunk.

Atléta:  A mi hatalmunk lehanyatlott.

Mentor:  Hatalmunk igen,  ám felfedezéseink,  találmányaink,  gondolataink, művészetünk révén a világ több száz évig  Hellász szellemi uralma alatt állott.  De a kereskedelemben is legyőztük régi versenytársainkat,  mert a nagybirtokokon olcsón és tömegesen termeltük a szőlőt,  az olajbogyót,  a bíborfestéket,  a  nagy városi  műhelyekben pedig az iparcikkeket.  A rabszolgamunkát nem használtuk fel olyan tömegesen, mint Nyugat Rómája. Az utóbbi létezését  maga ásta alá a rabszolgamunka elterjesztésével,  tehát úgy járt,  mint az egykori brahmánák,  akik elősegítették saját bukásukat.  Általános tapasztalat,  hogy egy eszköz,  ha mérték nélkül alkalmazzák,  tönkreteszi a célt,  amit  szolgálnia kellene.

Atléta:  Hová lettek akkor a szabad parasztok és kézművesek,  akik azelőtt  a szabadságokat védték az országon belül és mint katonák,  magát az országot oltalmazták?

Mentor:  Nálunk sokan kaphatnak telket, vagyis klérust, de a számuk és arányuk itt is erősen lecsökkent.  Ez a döntő oka annak,  hogy az egész birodalom a végóráit éli.  Megszűnik a mi régi vallásunk is, amelynek  Apollón az egyik fő szereplője volt,  jóllehet  Dionüszosz  tisztelete és a keleti eredetű kultuszok terjedése miatt már régen háttérbe  szorult.  Te az utolsók között lehetsz,  aki Apollón  jóshelyétől még útmutatást kaphat.  Pihenj jól!

A hatodik nap

Atléta:  Jónapot, mentorom. Ma a szokottnál korábban jöttem hozzád, talán  bepótolhatom, amit tegnap elmulasztottam.  

Mentor:  Tegnapi kérdésed - vallás és istenhit viszonyáról - nyilván nem õsrégi elõdeinkre vonatkozik, akik áhitattal imádták például a tüzet, de istenfogalmuk még nem alakult ki. Az már késõbb jött létre,  mint Agni istené az indusoknál. De éppen õnáluk keletkezett, még késõbb, az egyik irányzatuk egyfajta post-teisztikus hite is. Kifejlett formában Buddha alapította meg a posztteista indus vallást. Azért neveztem így, mert az alapító egy panteon-imádat után hozta létre. Csak a kérdésedre vonatkozólag érintem az õ alapelveit.
     Atléta:  Pedig e tanítás annyi izgalmas témájáról hallottam.
     Mentor: Most nem lesz másra idõnk. De még ezt az egy kérdést is le kell egyszerûsítenünk. Kezdjük azzal, hogy az említett tanítás magát a hit szót is másképpen használja, mint mi. Szerinte a hitnek három, egymásra épülõ szintje, vagy fokozata van. A legalsó, kezdeti szint az, amikor mások nyilatkozatában hallott dolgokat fogadsz el és vallasz hitednek. A második szinten már a saját fejedben dolgozol fel mindent, amit hallomásból tudsz, vagy magad tapasztalsz és a gondolkodásod így nyert eredményeiben hiszel. A harmadik szinten az általad kiszenvedett igazságok a természeted részévé válnak és minden állításodat, döntésedet és magatartásodat ez a hit határozza meg.
     Atléta:  Ezek szerint azt, hogy a bibliai nép kinyilatkoztatásban hitt, Buddha az elsõ szinthez sorolná, ami a másik két fokozatnál alacsonyabb értékû.
     Mentor:  Pontosan fogalmaztál.  De az indusok saját szent iratait, a Védákat is ugyanígy ítélte meg. Tagadta, hogy bármelyik szentkönyv isteni kinyilatkoztatás lehetne. Ez a tagadás kedvezett egy olyan társadalmi változásnak, amely az ottani legfelsõ réteg kiszorítására, leváltására irányult.  
      Atléta: Mentorom, nem értelek. Miféle rétegrõl beszélsz és mi köze van ehhez az isteni kinyilatkoztatásnak?
      Mentor: A brahmana kasztról beszélek, amelynek uralkodó szerepe azon alapult, hogy egyedül neki volt joga a Védákat tanítani és a bennük leírt szertartásokat irányítani. De Buddha továbbment és tagadta az egész kasztrendszer isteni eredetét. Azt viszont nem tagadta, hogy létezik pokol és mennyország, léteznek alárendelt fontosságú jó és rossz szellemek, istenek, akiket imádni lehet. Habár ezeket mind mulandónak tekintette, ettõl még az övé is politeista vallás lehetne, de nem az.
      Atléta: Miért nem az?
      Mentor: Az ugrópont ott van, hogy mitõl függ a világegész mûködése. A mi régi vallásunk szerint az olimposzi, alvilági és tengeri istenektõl függ, akik csak a végzet hatalmától korlátozva uralkodnak az élõlények és a dolgok felett. A monoteizmus szerint a világ az egyistentõl függ, aki korlátlan hatalmát saját kénye-kedve szerint gyakorolja. Buddha szerint ebben a dologban nincs szerepe istennek, sem egynek, sem többnek. Ebben a  legfontosabb kérdésben õ ateista, ami a vallás egészének jellegét meghatározza.
     Atléta:  Akkor ki az, aki a világot az általunk ismert keretekben mozgatja, befolyásolja vagy irányítja?
     Mentor: Nem ki, hanem mi. A örök világrend, amely a természet és az ember sorsát, erkölcsi normáit és hitvallási cselekedeteit, közte rítusait is meghatározza. Semmi más nem örök, minden mulandó, ezért szenvedéssel teli. Amikor Buddha úgy érezte, hogy megvilágosodott, ezt mondta: megváltott és a megváltó azonos személy.
     Atléta:  Ezt sem értem.
     Mentor:  Ez azt jelenti, hogy az egyénnek létezése idején szabad akarata van abban a tekintetben, hogy befolyásolhatja a maga sorsát, javíthat helyzetén, megválthatja magát és csak õ teheti ezt. Mindenkinek magának kell ehhez eljutnia, a buddhák szerepe az, hogy tanítással segítsék abban, hogy válassza a jót és kerülje a rosszat. A legfõbb erény az egymás és minden élõlény iránti cselekvõ együttérzés, szeretet. Ez annyival tágasabb a galilei próféta tanításánál, hogy az élõ természet védelmét is magába foglalja. Viszont mást akar annyiban, hogy  a szenvedélyek korlátozását, végül kioltását  hirdeti, bár elismeri, hogy erre nem mindenki képes. Buddha addig soha nem ismert részletezésû leírást adott az emberi lélekrõl. Ezen az alapon az erkölcsi kötelességek több csoportját dolgozta ki, amelyek részletesebb és részben magasabb igényeket támasztanak, mint a nálunk ma terjedõ kódex.  Az egyik csoport az õ tíz morális alapelve, amelyeket mindenki magától fogadhat el, mert nincs olyan isten, aki ezt megparancsolhatná.
     Atléta:  Ha erre az álláspontra helyezkedem, akkor a vallásos hit legfelsõbb tárgya itt már nem az istenség, hanem az, hogy erkölcsösen kell cselekedni.
     Mentor: Valóban, az ortodox buddhista az ebben foglalt állítmányban hisz és nem egy isteni alanyban. Tegnapi kérdésedre ez a válaszom: igen, létezhet olyan vallásos hit, amely nem egy, vagy több, akár emberformájú, akár elvont legfelsõ lényt, hanem magát a természeti és emberi világ örök erkölcsi rendjét tekinti szentnek.
     Atléta:  Hallottam, hogy sok indus ma is ezt a hitet vallja.
     Mentor: Az eredeti tan sok változást szenvedett. Alapítóját istenként kezdték imádni, ami ellentétes a tanításával. Késõbb róla is azt hirdették, hogy fogantatása férfi közremûködése nélkül történt. Vallása kezd  kiszorulni Indiából, másutt viszont terjed. Például a hanok országában, ahol egyébként más, szintén ateista vallások is léteznek. Tanítása a görög gondolkodókat is gazdagította.
      Atléta:  Úgy érzem, hogy ma magam is gazdagodtam. Jó éjszakát.

Az ötödik nap.

Mentor: Jónapot, atléta. Akarod-e folytatni elkezdett témánkat, vagy valami más iránt érdeklődsz?

Atléta: Folytathatnánk, mert gyakran töprengek azon, hogy miért törődünk annyit szent dolgokkal, ahelyett, hogy ezt az időt is a józan ész által diktált tárgyakkal töltenénk.

Mentor: Mert a józan ész nem tudja összefogni a lelkünk árnyékos zugaiban gomolygó érzéseket, amiket nem fejezhetünk ki szavakkal, de amelyek belülről feszítenek, nyugtalanítanak, bizonytalanná tesznek bennünket. Mivel korunk gyermekei vagyunk, ezekben az érzéseinkben a kor feltételeinek hatása is benne van. A hozzánk képest szintén külső és magasabb, szent dolgok tisztelete és ennek gyakorlása sok embernek ad bizonyosságot és megnyugvást. Ma ez a többség, de nem mindenkinek van erre szüksége és mindig volt egy jelentékeny réteg, melyet teljesen hidegen hagytak az istenségekhez kötődő hiedelmek, ha a közszokás miatt ezt titokban is tartotta. Mint mindenkinél, náluk is léteznek az említett homályos érzések, de ők más módon oldják fel az ezekből eredő feszültségeiket. Érzéseik minél pontosabb megismerésével, a természettel való egybeolvadással, a társaikkal folytatott kitárulkozó beszélgetésekkel, a művészet élvezetével és gyakorlásával. Az utóbbiban a leghatalmasabb erő a zene, nem hiába szoktatjuk a hallgatására már a gyerekeket is..

Atléta: Ezek szerint lelki életünknek nem egyedül lehetséges átfogó megnyilvánulása a hit.

Mentor: Az általad utoljára említett szót is értelmezni kell, hasonlóan ahhoz, ahogyan az isten szó tartalmát  is vizsgáltuk a múltkori szókratészi beszélgetésünkben. Szent dolgokkal kapcsoltad össze és valóban, mi itt csak erre vonatkozóan tárgyalunk róla. Mert azt is hiszed, hogy most itt ülsz, de a szónak erről a köznapi értelméről most nem beszélünk. A rajtunk felül létezőkről, azoknak az életünkben játszott szerepéről, a felénk irányuló felszólításaikról szóló hit a tárgyunk. Ennek a hitnek a megvallása: szavakban, erkölcsi gyakorlatban, rítusokban történik. Szóhasználatunk az egyszerűség kedvéért mindezt vallásnak nevezi. A vallás, ahol gyakorolják, a mindennapi élet része. Felöleli az élet legfontosabb mozzanatait, a születéstől a halálig, sok helyütt pedig szabályozza az étkezési,higiéniai és egyéb szokásokat is. Befolyásolja az emberek véleményét. Nagyobb vallási közösségek egyben politikai szerveződések is, ami nem meríti ki a tartalmukat. Egy-egy vallás az életmód szerves része és kifejezője. Sőt, a vallás, bizonyos szempontból maga ez az életmód és nem szorítkozik a hitre. A vallás természetesen csak az emberek egy részénél  jelenti  az adott életmód jellegzetes kifejezését. Ugyanabban az életmódban élnek  vallástalan emberek is, akik lelki életének nem a  szakrális hit az átfogó megnyilvánulása. Egy-egy vallást nem lehet megszüntetni, amíg fennállnak a hozzá kapcsolódó életfeltételek, és az e feltételeknek megfelelő életfelfogás. Amikor másfajta életfeltételek uralkodnak el, akkor az adott vallás elhal. Ez történik a mi vallásunkkal most, a görög-nyugat-római korszak végén, csak Rum, Kelet Rómája él még egy ideig. Az új korszak végén pedig annak uralkodó vallása fog elhalni. Az elhalást a vallási intézmények züllése kíséri, ami alól, sajnos, a mi delfi jóshelyünk sem kivétel. Ezzel, úgy hiszem, válaszoltam az imént feltett kérdésedre is.

Atléta: Még van egy kérdésem magával a hittel kapcsolatban. Csak az istenhitet tekinthetjük szakrálisnak, vagyis vallási értelemben vett hitnek? Erre a kérdésemre inkább holnap válaszolj, ha neked is úgy jó, mert délutánra is edzéseket iktattam be a verseny közelsége miatt. Így most visszasietek a gümnaszionba. Neked pedig jó pihenést!

A negyedik nap. Atléta a szokásos napi edzés után folytatta beszélgetését Mentorral. Először arra kérte, >hogy válaszoljon a hellén panteonnal kapcsolatos kételyeire.

Atléta: Az újabban elterjedt felfogás már mást imád és nem tartja szentnek, sőt, egyáltalán létezőnek ezt a panteont. A józan ész is sok dolgot elvet abból, amit az égiek művelnek. Az emberszerető titán bátran szembefordult velük, amint azt már nagy tragédiaköltőnk leírta. Arisztofanész, majd Lukianosz szatírában gúnyolta ki az olimposzi lakókat, akikhez legtovább az arisztokraták ragaszkodtak.

Mentor: Most az első mondatodra válaszolok. Bevezetőnek emlékeztetlek Szókratész gondolatára. Szavakkal fejezzük ki magunkat, tehát fontos,hogy ugyanazokon a szavakon ugyanazt értsük. Például, ha a riválisoddal futsz az elsőségért, akkor azt versenynek nevezzük. Ha viszont egyedül futsz, és valaki azt nevezi versenynek, akkor hibázik, vagy csal. A kocsihajtó versenyzők kék, zöld és egyéb színeket hordó buzdító csoportjai a közönség részei, római szóval pars-ok, vagyis pártok. De ha minden más színt betiltanak és csak a kéket engedélyezik, akkor ők egyeduralkodók, nem egy részt jelenítenek meg hanem az egészet uralják, tehát hamis dolog őket pártnak nevezni. Egy párt nem párt.

Atléta: Ez igaz, de mi köze van ennek a panteonunkhoz?

Mentor: Annak jellemzésére is pontosan kell használni a szavakat, például az „isten” szót. A pontosság azt igényli,hogy ha ezt a szót kétezer évig egyféle értelemben használtuk és most valakik egészen más értenek alatta, akkor ezt a különbséget világosan mondjuk ki. A mi isteneink, ahogyan egyébként az ősi  indus istenek is egy panteon részei, ha úgy tetszik, pars-ok voltak. Mindegyiknek megvolt a maga hatóköre, kiegészítették egymást és csak együttesen uralkodhattak. A poliszoknak megvolt a maguk isteni védője. Közülük mi Apollón tiszteletét hordozzuk, az ő papjai vagyunk. Régi vágású emberek, hiszen az ő kultuszát már régen háttérbe szorította Dionüszosz imádata. A hellén istenek nem teremtették a világot, különböző, kedvező vagy pusztító hatást gyakorolnak, olykor pedig rossz fát tesznek a tűzre. Ezzel szemben a mózesi nép, mely korábban elismerte, hogy minden népnek megvan a maga istene, végül olyan lény tiszteletét indította el, aki mindenható, örökké élő, világteremtő és maga az abszolút jóság. A keresztények ezt az érzületet és felfogást széles kőrben elterjesztették. Én ezt egyáltalán nem akarom elemezni, kultuszokról vitatkozni pedig egyenesen ostobaság lenne. Másról beszélek, arról, hogy az említett lényt nem azzal a szóval kellene illetni, mint a mi isteneinket, akik közül egyik sem sajátítja ki az égi hatalmat, egyik sem egyeduralkodó.

Atléta: Úgy érzed, hogy az új hit elterjesztése óta hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor a kéken kívül minden más szín be van tiltva és a kékeket mégis pártnak nevezik ? Ez valami égi egypártrendszer?

Mentor: Úgy valahogy. Ez az elv ellentétes a régi agora szabadságával, a poliszok önállóságával, mely már Fülöp óta meg is szűnt.  Az uralkodó erő hatásterületének központosításával van összhangban. De sejtheted, hogy az elnevezések összezavarása sokkal súlyosabb drámákat fejez ki. Mítoszainkat és hordozóit becsmérlő szavakkal illetik, mert istenfogalmunk ellentétes az övékével. A szavakat pusztító és gyilkos tettek követik, rombolják mindazokat az egymásra épülő eredményeket, melyeket nemzedékek százai értek el. Hellász nagysága nemcsak anyagi tényezőkön múlott. Ebben az értelemben démiurgószaink, például fazekasaink és kovácsaink munkájától,  hajóépítőinktől, kereskedőink merész vállalkozásaitól, nagy horderejű találmányainktól, tengerészeink, katonáink bátorságától függött. A nagyság korábbi szellemi tényezői mítoszainkon alapultak. Ezek nélkül nem jöhetett volna létre a görög epika, tragédia és líra, sem csodálatos szobraink és épületeink. A mi alkotóink munkálták ki a mítoszokat tagadó következtetéseket is. Nem véletlen, hogy a rohamosan terjedő új hit fejlesztői kezdik maguknak felfedezni Platont. Arisztotelészig még nem jutottak el. Néhány száz év múlva hozzá is el kell jutniuk. Akkor már őt sem fogják becsmérelni .

Atléta: Már egy ideje érzem, hogy fáradok. Pedig nagyon érdekel, amit mondsz, mert olyasmire is válaszolsz, amiről még a kérdést sem tudtam megfogalmazni, bár ott motoszkált bennem. Jó éjt, a holnapi viszontlátásig.

A harmadik nap. Az atléta pártfogó barátjaként gondolt kísérőjére, mivel az öreg segített neki eligazodni olyasmiben, amit fontosnak érzett a maga számára. A délutánt megint az ő társaságában töltötte. Engedélyt kért és kapott arra,hogy mentorának tekintse.

- Furdal a kíváncsiság.Szeretném megtudni,hogy miből származik Püthia bölcsessége?

Mentor: Erről most már nyíltan beszélhetek. Majd kétezer éve, de főleg a krétai rabságból való szabadulás után Tirünszben és a vele egykorú helyeken jutott életlehetőséghez az a világ, amely most haldoklik. Jóval később kezdtük Hellásznak nevezni. Titkai már nem titkok, őrzésüknek nincs értelme. Átadjuk őket a következő korszaknak. Ki tudja,mikor, lehet, hogy kétezer év múlva, az a kor szintén véget ér. A régi világban felnőtt emberek új hatalmi elrendezésben folytatják életüket, mint mi is, akik most már rómaiak vagyunk.

Atléta: De úgy látszik, Kelet Rómája még sokáig fennmarad.

Mentor: A régi világrendet nem őrizheti sokáig. Ha nem akar mindjárt elpusztulni, át kell alakulnia,hogy késleltesse a bukást. Végül aztán ez is meghal. Hatalmának, befolyásának, értékeinek erőszakos terjesztése csak a belső válság tünete.

Atléta: A szenthelyek hatása kedvező lehet. Ti is szolgáltátok Hellászt, nemde? Hogyan?

Mentor: Tizenkét kollégiumunk révén. Ezek mindegyikében tizenkét pap foglalkozott az ismeretek gyűjtésével és elemzésével.Az élet minden fontos nyilvánulását vizsgáltuk. Látómezőnkben voltak maguk a poliszok, kiemelkedő családjaik, személyeik. A szomszéd államok, ezek törekvései, harcai. A földműves munka régi és újabb módszerei.A hazai és idegen tudósok eredményei a csillagászatban, matematikában, orvoslásban, építésben. Mindezt évszázadokon át feljegyeztük. Papjaink tudakoló embereket küldtek minden hozzáférhető helyre. Kikérdeztük a perzsák hellén zsoldosait,a selyemúti karavánokhoz szegődött görög kereskedőket, gyarmatosainkat Ázsiában, a Meótisz vidékén, a szigeteken, Itáliában. Ezért tudott sok mindent Püthia, vagyis az önkívületben kiejtett hangjait lefordító pap. De amikor megkérdezték, ki a legokosabb görög, eléggé érthetően mondta, hogy Szókratész. Az utóbbinak nagy utazásokat tanácsoltunk. Segítettük Hérodotoszt is, aki szinte mindenütt ott volt, ahova el lehetett menni.

Atléta: A falon olvasható igék között az áll, hogy ismerd meg magad. Ti pedig másokat ismertetek meg.

Mentor: Magadat is csak másokkal összehasonlítva, velük érintkezve ismerheted meg. Mi a Hellászért folyó küzdelmekben használható tudást szereztünk. Ezen alapuló tanácsokkal kiküszöbölni igyekeztünk a vérbosszút, mérsékelni a poliszok véres harcait. Kedvező jóslatokkal erősítettük a küzdő felek némelyikét. Szentségünk tekintélye meghatározta az emberek hangulatát.  Régen kevesen merészeltek részrehajlással vádolni amiatt, mert azt az erőt támogattuk, melynek győzelme egész Hellász számára kedvezőbb volt. Az ő ajándékaitól hagytuk magunkat befolyásolni, jóllehet mindenkitől kaptunk. De már több száz éve ránk nehezedik a politikai hatalom, az ő érdekében befolyásoljuk a többiek véleményét, mert megszűnt a szabadságunk. Kincstárunkat többször is kifosztották. Néha viszont a legeslegtávolabbi helyeken, például a sárga bőrűek  országában történtekre kellett figyelnünk, ha ezektől is függött a  létezésünk.

Atléta: Az utóbbit nem értem. Mi közünk hozzájuk?

Mentor: Mint nagy nép, időnként erősen hatnak a világra. Amikor pár száz éve végül tönkreverték a támadó nomádokat, azok utódai új legelőket keresve messzi nyugati földekre vándoroltak. Mint fehér hunok, Délnek fordultak, elözönlötték India egy részét, megölték a perzsa királyt. A fekete hunok pedig elfoglalták az Euxinus északi partjait, betörtek a mi területeinkre, már Thesszáliában vannak és csak idő kérdése, hogy mikor érnek Delfibe.

Atléta: Érdemes-e megismerni távoli népek vallásait, világlátását?.

Mentor: Már csak azért is érdemes, hogy a párhuzamokat és a különbségeket megértsük. Az Indus és a Brahmaputra vidékén lakók felfogásában az egyes személyes isteneknek nincs mindent uraló hatalmuk. Nagy népeknek van hitük, vallásuk, anélkül, hogy isteneiknek a lelkükben kizárólagos hely jutna. Szerintük mindenen a világrend egyetemes törvénye uralkodik, ha vannak istenek, azokon is. A párhuzam ott áll fenn, hogy az olimposzi istenek is alá vannak rendelve a végzetnek, azzal nem fordulhatnak szembe.

Atléta: De nálunk a sorsot is isteni lények jelenítik meg, főleg nőalakok, mint a Moirák.<

Mentor: Igen, Zeusz nem ölhet meg senkit, akinek a Moira, Clotho, nem szakítja el élte fonalát. Vagy, ha megesküdött a Styxre, nem változtathatja meg akaratát. Egy másik nőtől, Nyxtől, az éjszakától pedig egyenesen retteg. Ezek és más alakok fejezik ki a mi hellén vallási természetünket, ami nem tűri az elvontságokat, mindent valamilyen emberi alakba öltöztet. De azt is jól kifejezik, hogy maga a főisten, Zeusz sem szabhatja meg a világ rendjét, hanem ahhoz kell alkalmazkodnia. Ez rokon gondolat azokéval, akik szerint végső soron mindenen, az isteneken is, az egyetemes rend uralkodik.

Atléta: Lenyűgözi fantáziámat. De ehhez társítanám azt az észrevételt,hogy az olimposzi uralom középpontjában egy férfi áll és ennyiben inkább férfiuralom, amit csak aláhúz ennek a férfinak a kikapós természete. Ezt jól ellensúlyozza az, hogy mindenkinek a sorsa nők kezében van. Na de megint elszaladt az idő, nyugovóra térhetnénk, a viszontlátásra, mentorom.

A második nap.  Az atléta reggel a gümnaszionba sietett, hogy elkezdje napi edzését.Kisebb pihenőkkel egész délelőtt rótta a köröket. Olykor kedvenc mondását mormogta: helyes légzés és józan ész. Ezután tisztító olajjal lemosta magát, majd az étkezőházba tért be. Gyümölcsöt, egy kevés halat, kecskesajtot és olajbogyót vett. Itt talált rá előző napi ismerőse, egy koros ember.

 - Jó ebédet. Amíg itt laksz, állandó kísérőd leszek.

 - Neked is jó ételt.Kedvemre van, hogy tapasztalt ember társaságában lehetek.

 - Helyénvaló a beszéded. Ide jöttél, áldoztál Apollonnak, tehát tiszteled is. A múzsákat is kedveled? Ha igen, melyiket első helyen?

- Clio áll hozzám közel.

- Akkor szerencsés vagy, tőlem megtudhatsz egyet mást az ő művészetéről. Úgy látom, szerény vagy az evésben-ivásban.

- Mint atléta, nem követhetem Dionüszoszt, csak a fogyasztásban mérsékelt Héraklészt, bár őrjöngéseiben, természetesen, őt sem akarom utánozni.

- Hogy őt is említetted, kérdezlek, ismered a képet ott, azon a falon?

- Eddig nem ismertem. A közepén almafát látok, a törzsére tekeredő kígyóval. A jobbkéz felé álló nő almát nyújt át a másik oldalon látható férfinak. Kik ezek?

- A nő az egyik Heszperisz.A férfi Héraklész, a mi héroszunk, akit magad említettél. A kép kissé eltér a mítosztól, amely szerint az almákat Atlasz hozza el Héraklésznek.

- Érdekes, mintha egy ázsiai nép szent könyve is leírna szavakkal egy ilyen jelenetet.

- Igen, csak ott mást mondanak ezzel. Az a könyv sokkal fiatalabb, mint a mi héroszunk legendája, ami, mint annyi mindenünk, egyiptomi eredetű. Ne csodálkozz, ha azonos jeleneteket találsz különböző vallásokban. A közérthető motívumok száma csekély, a vallások a maguk felfogása szerint alkalmazzák őket. De mindenki az elődök köveiből is építkezik.

- De hiszen vannak események, amiknek tényleg meg kellett történniük, akárhogy is magyarázzák őket. A mi hellén Deukálion legendánk és az ennél régebbi, Purattu menti vízözön története nagyon hasonló.

 - Folytathatnád a Noé-mítosszal, amit szintén átvett egy nép, mint sok egyebet.

 - De hát az a nép adta először a világ tudtára a törvényt.

- Így ez nem igaz.Sokat kölcsönöztek Hamurapi ismert táblájából.Saját szent iratuk szerint Ur városából indultak, onnan, ahol Ur-Nammu háromszáz évvel Hamurapi előtt már törvénykönyvet alkotott.

 - Ezt sem tudtam. De talán a könyv népének törvénye jobban kímélte az emberek életét.

 - Valamiben igen, valamiben nem. Voltak az övékénél emberiesebb jogrendek is, például Hattusasban, Máriban, Eblában, ahol már a vallást is elkülönítették a hatalomtól. Ezzel nem tagadom azt az előrelépést, amit némely területen tettek. Hihetsz nekem, mi itt kétezer éve figyeljük és tanulmányozzuk a világot, melynek köldöke itt van. Prométheusz örök tüze nálunk ég.  Ami tudás hozzáférhető volt, azt megszereztük. Persze, nem tudhatunk mindent. – Saját ügyedről nincs kérdésed?

 - Egy dolog nem hagy nyugodni. Vajon helyesen ítél-e majd a Püthia?

 - Megnyugodhatsz. Itt a régi világzónában vagy. Abban Püthia Apollón földi képviselője. Az ő szájával Apollón beszél. Ezért Püthia tévedhetetlen. Apollón, mint tudod, a Fiú. Atyja nem más, mint Zeusz. Amit hallani fogsz, az az ő kinyilatkoztatása lesz.

 - Olykor nehezen érthetőnek mondják a szavait.

  - Az okos ért belőlük. A perzsa veszély idején, amikor mindenki a falakat erősítette, azt mondta, hogy Athént favárak fogják megmenteni. Csak Themistoklés értette meg, hogy hajókat kell építeni. Ezt tették és ezekkel verték tönkre a perzsa hajóhadat. – De későre jár, kifáradtunk, tegyük el magunkat holnapra. Jó éjt.

 - Tanultam tőled, köszönöm. Jó éjt.