A hatodik nap
Atléta: Jónapot, mentorom. Ma a szokottnál korábban jöttem hozzád, talán bepótolhatom, amit tegnap elmulasztottam.
Mentor: Tegnapi kérdésed - vallás és istenhit viszonyáról - nyilván nem õsrégi elõdeinkre vonatkozik, akik áhitattal imádták például a tüzet, de istenfogalmuk még nem alakult ki. Az már késõbb jött létre, mint Agni istené az indusoknál. De éppen õnáluk keletkezett, még késõbb, az egyik irányzatuk egyfajta post-teisztikus hite is. Kifejlett formában Buddha alapította meg a posztteista indus vallást. Azért neveztem így, mert az alapító egy panteon-imádat után hozta létre. Csak a kérdésedre vonatkozólag érintem az õ alapelveit.
Atléta: Pedig e tanítás annyi izgalmas témájáról hallottam.
Mentor: Most nem lesz másra idõnk. De még ezt az egy kérdést is le kell egyszerûsítenünk. Kezdjük azzal, hogy az említett tanítás magát a hit szót is másképpen használja, mint mi. Szerinte a hitnek három, egymásra épülõ szintje, vagy fokozata van. A legalsó, kezdeti szint az, amikor mások nyilatkozatában hallott dolgokat fogadsz el és vallasz hitednek. A második szinten már a saját fejedben dolgozol fel mindent, amit hallomásból tudsz, vagy magad tapasztalsz és a gondolkodásod így nyert eredményeiben hiszel. A harmadik szinten az általad kiszenvedett igazságok a természeted részévé válnak és minden állításodat, döntésedet és magatartásodat ez a hit határozza meg.
Atléta: Ezek szerint azt, hogy a bibliai nép kinyilatkoztatásban hitt, Buddha az elsõ szinthez sorolná, ami a másik két fokozatnál alacsonyabb értékû.
Mentor: Pontosan fogalmaztál. De az indusok saját szent iratait, a Védákat is ugyanígy ítélte meg. Tagadta, hogy bármelyik szentkönyv isteni kinyilatkoztatás lehetne. Ez a tagadás kedvezett egy olyan társadalmi változásnak, amely az ottani legfelsõ réteg kiszorítására, leváltására irányult.
Atléta: Mentorom, nem értelek. Miféle rétegrõl beszélsz és mi köze van ehhez az isteni kinyilatkoztatásnak?
Mentor: A brahmana kasztról beszélek, amelynek uralkodó szerepe azon alapult, hogy egyedül neki volt joga a Védákat tanítani és a bennük leírt szertartásokat irányítani. De Buddha továbbment és tagadta az egész kasztrendszer isteni eredetét. Azt viszont nem tagadta, hogy létezik pokol és mennyország, léteznek alárendelt fontosságú jó és rossz szellemek, istenek, akiket imádni lehet. Habár ezeket mind mulandónak tekintette, ettõl még az övé is politeista vallás lehetne, de nem az.
Atléta: Miért nem az?
Mentor: Az ugrópont ott van, hogy mitõl függ a világegész mûködése. A mi régi vallásunk szerint az olimposzi, alvilági és tengeri istenektõl függ, akik csak a végzet hatalmától korlátozva uralkodnak az élõlények és a dolgok felett. A monoteizmus szerint a világ az egyistentõl függ, aki korlátlan hatalmát saját kénye-kedve szerint gyakorolja. Buddha szerint ebben a dologban nincs szerepe istennek, sem egynek, sem többnek. Ebben a legfontosabb kérdésben õ ateista, ami a vallás egészének jellegét meghatározza.
Atléta: Akkor ki az, aki a világot az általunk ismert keretekben mozgatja, befolyásolja vagy irányítja?
Mentor: Nem ki, hanem mi. A örök világrend, amely a természet és az ember sorsát, erkölcsi normáit és hitvallási cselekedeteit, közte rítusait is meghatározza. Semmi más nem örök, minden mulandó, ezért szenvedéssel teli. Amikor Buddha úgy érezte, hogy megvilágosodott, ezt mondta: megváltott és a megváltó azonos személy.
Atléta: Ezt sem értem.
Mentor: Ez azt jelenti, hogy az egyénnek létezése idején szabad akarata van abban a tekintetben, hogy befolyásolhatja a maga sorsát, javíthat helyzetén, megválthatja magát és csak õ teheti ezt. Mindenkinek magának kell ehhez eljutnia, a buddhák szerepe az, hogy tanítással segítsék abban, hogy válassza a jót és kerülje a rosszat. A legfõbb erény az egymás és minden élõlény iránti cselekvõ együttérzés, szeretet. Ez annyival tágasabb a galilei próféta tanításánál, hogy az élõ természet védelmét is magába foglalja. Viszont mást akar annyiban, hogy a szenvedélyek korlátozását, végül kioltását hirdeti, bár elismeri, hogy erre nem mindenki képes. Buddha addig soha nem ismert részletezésû leírást adott az emberi lélekrõl. Ezen az alapon az erkölcsi kötelességek több csoportját dolgozta ki, amelyek részletesebb és részben magasabb igényeket támasztanak, mint a nálunk ma terjedõ kódex. Az egyik csoport az õ tíz morális alapelve, amelyeket mindenki magától fogadhat el, mert nincs olyan isten, aki ezt megparancsolhatná.
Atléta: Ha erre az álláspontra helyezkedem, akkor a vallásos hit legfelsõbb tárgya itt már nem az istenség, hanem az, hogy erkölcsösen kell cselekedni.
Mentor: Valóban, az ortodox buddhista az ebben foglalt állítmányban hisz és nem egy isteni alanyban. Tegnapi kérdésedre ez a válaszom: igen, létezhet olyan vallásos hit, amely nem egy, vagy több, akár emberformájú, akár elvont legfelsõ lényt, hanem magát a természeti és emberi világ örök erkölcsi rendjét tekinti szentnek.
Atléta: Hallottam, hogy sok indus ma is ezt a hitet vallja.
Mentor: Az eredeti tan sok változást szenvedett. Alapítóját istenként kezdték imádni, ami ellentétes a tanításával. Késõbb róla is azt hirdették, hogy fogantatása férfi közremûködése nélkül történt. Vallása kezd kiszorulni Indiából, másutt viszont terjed. Például a hanok országában, ahol egyébként más, szintén ateista vallások is léteznek. Tanítása a görög gondolkodókat is gazdagította.
Atléta: Úgy érzem, hogy ma magam is gazdagodtam. Jó éjszakát.
