Az emlékezés ébren tartására felelevenítek egy posztot és kommentjeit 2009-ből.


A balkáni népekhez hasonlóan a 19.sz végétől az örmények is harcoltak az őket elnyomó törökök ellen, akik ezért lassan,de biztosan irtották őket. A Nyugat ebben az ügyben csendben maradt, mert számára ekkor a Porta stratégiai ellensúlyt jelentett a cári Oroszországgal szemben. Az örmények pedig a keresztény oroszoknál kerestek szövetséget és védelmet.

Az első világháború idején már az ifjútörök rezsim volt hatalmon. Ekkor, 1915-ben kezdődött a nagyméretű öldöklés. Több százezer embert mészároltak le. Mivel az ország a központi hatalmak oldalán állt, az angol és a francia diplomácia és a sajtó nyilvánosságra hozta az örménymészárlást. Menekülők:

 musza1.bmp

Póznára szúrt trófeák:

musza2.bmp

 

 

A következő képen jobban látható a trófeák mibenléte.

A fejvadászokkal együtt :

musza3.bmp

 

 

 

 A világháború után az atatürki vezetés  szövetségest talált a szovjetekben. Az utóbbiak tehát mélyen hallgattak a népirtásról, jóllehet a menekülő örményeket befogadták.

Akik nem tudtak elmenekülni:

musza4.bmp

 

A második világháború után Törökország a NATO hűséges tagja lett. A genocidium leleplezése megint nem számított politikailag korrektnek. Az országban azonban akadtak bátor emberek, akik feltárták a történeti tényeket. Ilyen volt Orhan Pamuk, akit a török nemzet rágalmazásáért perbe fogtak és csak nemzetközi nyomásra szüntették meg ellene az eljárást.