A negyedik nap. Atléta a szokásos napi edzés után folytatta beszélgetését Mentorral. Először arra kérte, >hogy válaszoljon a hellén panteonnal kapcsolatos kételyeire.
Atléta: Az újabban elterjedt felfogás már mást imád és nem tartja szentnek, sőt, egyáltalán létezőnek ezt a panteont. A józan ész is sok dolgot elvet abból, amit az égiek művelnek. Az emberszerető titán bátran szembefordult velük, amint azt már nagy tragédiaköltőnk leírta. Arisztofanész, majd Lukianosz szatírában gúnyolta ki az olimposzi lakókat, akikhez legtovább az arisztokraták ragaszkodtak.
Mentor: Most az első mondatodra válaszolok. Bevezetőnek emlékeztetlek Szókratész gondolatára. Szavakkal fejezzük ki magunkat, tehát fontos,hogy ugyanazokon a szavakon ugyanazt értsük. Például, ha a riválisoddal futsz az elsőségért, akkor azt versenynek nevezzük. Ha viszont egyedül futsz, és valaki azt nevezi versenynek, akkor hibázik, vagy csal. A kocsihajtó versenyzők kék, zöld és egyéb színeket hordó buzdító csoportjai a közönség részei, római szóval pars-ok, vagyis pártok. De ha minden más színt betiltanak és csak a kéket engedélyezik, akkor ők egyeduralkodók, nem egy részt jelenítenek meg hanem az egészet uralják, tehát hamis dolog őket pártnak nevezni. Egy párt nem párt.
Atléta: Ez igaz, de mi köze van ennek a panteonunkhoz?
Mentor: Annak jellemzésére is pontosan kell használni a szavakat, például az „isten” szót. A pontosság azt igényli,hogy ha ezt a szót kétezer évig egyféle értelemben használtuk és most valakik egészen más értenek alatta, akkor ezt a különbséget világosan mondjuk ki. A mi isteneink, ahogyan egyébként az ősi indus istenek is egy panteon részei, ha úgy tetszik, pars-ok voltak. Mindegyiknek megvolt a maga hatóköre, kiegészítették egymást és csak együttesen uralkodhattak. A poliszoknak megvolt a maguk isteni védője. Közülük mi Apollón tiszteletét hordozzuk, az ő papjai vagyunk. Régi vágású emberek, hiszen az ő kultuszát már régen háttérbe szorította Dionüszosz imádata. A hellén istenek nem teremtették a világot, különböző, kedvező vagy pusztító hatást gyakorolnak, olykor pedig rossz fát tesznek a tűzre. Ezzel szemben a mózesi nép, mely korábban elismerte, hogy minden népnek megvan a maga istene, végül olyan lény tiszteletét indította el, aki mindenható, örökké élő, világteremtő és maga az abszolút jóság. A keresztények ezt az érzületet és felfogást széles kőrben elterjesztették. Én ezt egyáltalán nem akarom elemezni, kultuszokról vitatkozni pedig egyenesen ostobaság lenne. Másról beszélek, arról, hogy az említett lényt nem azzal a szóval kellene illetni, mint a mi isteneinket, akik közül egyik sem sajátítja ki az égi hatalmat, egyik sem egyeduralkodó.
Atléta: Úgy érzed, hogy az új hit elterjesztése óta hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor a kéken kívül minden más szín be van tiltva és a kékeket mégis pártnak nevezik ? Ez valami égi egypártrendszer?
Mentor: Úgy valahogy. Ez az elv ellentétes a régi agora szabadságával, a poliszok önállóságával, mely már Fülöp óta meg is szűnt. Az uralkodó erő hatásterületének központosításával van összhangban. De sejtheted, hogy az elnevezések összezavarása sokkal súlyosabb drámákat fejez ki. Mítoszainkat és hordozóit becsmérlő szavakkal illetik, mert istenfogalmunk ellentétes az övékével. A szavakat pusztító és gyilkos tettek követik, rombolják mindazokat az egymásra épülő eredményeket, melyeket nemzedékek százai értek el. Hellász nagysága nemcsak anyagi tényezőkön múlott. Ebben az értelemben démiurgószaink, például fazekasaink és kovácsaink munkájától, hajóépítőinktől, kereskedőink merész vállalkozásaitól, nagy horderejű találmányainktól, tengerészeink, katonáink bátorságától függött. A nagyság korábbi szellemi tényezői mítoszainkon alapultak. Ezek nélkül nem jöhetett volna létre a görög epika, tragédia és líra, sem csodálatos szobraink és épületeink. A mi alkotóink munkálták ki a mítoszokat tagadó következtetéseket is. Nem véletlen, hogy a rohamosan terjedő új hit fejlesztői kezdik maguknak felfedezni Platont. Arisztotelészig még nem jutottak el. Néhány száz év múlva hozzá is el kell jutniuk. Akkor már őt sem fogják becsmérelni .
Atléta: Már egy ideje érzem, hogy fáradok. Pedig nagyon érdekel, amit mondsz, mert olyasmire is válaszolsz, amiről még a kérdést sem tudtam megfogalmazni, bár ott motoszkált bennem. Jó éjt, a holnapi viszontlátásig.
