Asszociációk

Az Észak-Afrikai capsi műveltség.

A fejlett őskőkori Európával egy időben Afrika északi részén is az anatómiailag modern típusu ember kultúrája virágzott. Az élelemszerzési kőtechnika fejlődési vonalai kb. 30000 éve még hasonlítottak egymáshoz, majd szétágaztak. A tunéziai, régen Capsa, ma Gafsa nevü,  a tengertől jelenleg 200 km.-re délre (Bizertától mintegy 250 km.-re délnyugatra) fekvő terület  mezolitikus műveltségét ma capsi néven szokásos említeni. 8-9000 éves nyomai már az akkori európaitól eltérő életmódra utalnak. Nagy hatása volt az egész kontinensre.

A capsi technika sajátságainak zöme a kőmegmunkálás részleteiben rejlett, de ezekkel foglalkozzanak a szakértők. Inkább azt említem, ami az itteni ember elsődleges szenvedélyeit hevítette. Ugyanaz, mint az akkori európai emberét: a létfenntartás, és a fajfenntartás. A műtárgyak itt is az ezekhez kötődő emlékeket őrizték meg. Az egyik fő eleség jelen esetben a parti csiga, aminek a héját naturális formában, egyfajta kvadratikus pop-art kompozícióban örökítették meg.

Ez a tárgyi kreáció ugyanúgy önkifejezés volt, mint másutt a realista barlangi festmények. Egyedi példányokat okker festékkel művészien kiszineztek.

A téma  fajfenntartási utalásai nem egyszerüsödnek le arra, hogy a csiga és a kagyló gyüjtésével főleg  nők foglalkoztak. A csiga a kőkorban a női nemiszerv jelképe és szaporodási szimbólum is volt, az egész mezolitikus, majd újkőkori műveltségben. Az egyik uralkodó díszítő elem szerepét töltötte be később is. Az ebben bővelkedő barokk templomok építésének kegyes megrendelői ugyancsak csodálkoztak volna, ha ismerik az eredeti jelentését.  A csigavonal mindmáig jellegzetes képzőművészeti motivum maradt.

Az ékszerek jelentékeny része kagylóból és csigából készült és a távolsági kereskedelem fontos tárgya volt. Táplálkozási nézőpontból az afrikai csigagyüjtőt is ugyanoda sorolhatjuk, ahová a nagy emlősök elejtőjét: állati fehérjét keresett. Egyébként, a kedvező klimatikus viszonyok miatt a capsiak sokféle vadon élő állatra is vadászhattak. Ennek képei a már korábban bemutatott európaiakhoz és ázsiaiakhoz hasonlítanak. Kb. nyolc-kilencezer évvel ezelőtt, de még később is sokáig  Afrika északi felét az akkori, különösen bőséges vadállománya a mai Serengetti parkhoz tette hasonlóvá. Ez jellemezte a (ma) libiai területeket is, amelyeknek tárgyi emlékei szintén a capsiak hatását mutatják.

Az elejtett állatok egyebek között bőséges nyersanyagot szolgáltattak finoman megmunkált speciális csonteszközök készítéséhez.

A földrajzi közelség miatt mindez kapcsolatban áll a Szahara múltjával és emlékei az ott talált sziklarajzokon is fellelhetők.  Azokról majd folytatólagosan beszámolok. Itt a mai Gafsa életére jellemző néhány kép következik.

Út a repülőtérről:

A város:

Oázisa:

Karaván az oázisok között:

A fent leírt időszakban nem volt ilyen karaván, mert a tevét csak kb. három és félezer éve háziasították. A jól kiépített utakon pedig jelenleg autókaravánok száguldoznak.

Éltető elem:

Hagyományos lakóház:

Szokásos városkép:

Gafsa a tengerparti hegyeknél, az Atlasz keleti nyúlványának lábainál fekszik. Kap némi esőt, van vize, nővényzete. Nem a legnehezebb sivatagi körülmények jellemzik. A klasszikus ókorban a tengerparthoz közel, eléggé széles sávban több száz város virágzott, míg csak a háborúk el nem pusztították őket.

Folytatólagosan helyreállítom az őskőkori barlangi képek másolatait. Az ember Keleten is nagy kedvvel örökítette meg az állatokat és vadászatukat. Egyszersmind történetelőtti történelmet rajzolt és festett a sziklás falakra.

Korai elődünk verbális, vokális- zene- és tánckultúrájával együtt Keleten is kibontakozott a barlangi festészet. Ez szintén szimbólumokat használó cselekvés és közlés volt.  Csak India középső vidékén 500, rajzokkal ékesített barlang található. Köztük kb. 300 az alább bemutatott lelőhely környékén. Mobiliákat, vagyis kisebb, hordozható plasztikai tárgyakat is alkottak.

Bhimbetka, India, 9000 BP (before present). Bölény:

A realista állatképek többsége növényevőket ábrázol. A h.sapiens  nagy részben, helyenként pedig túlnyomó mértékben az ő húsukkal táplálkozott.  Mint faj, azért lehetett  túlélő, mert ragadozóvá vált.  A genomikusan  beleprogramozott tíz parancsolat egyike így hangzott: ölj, hogy élj. A parancs elsősorban az eleségül használható többi fajra irányul, de  DNS kapcsolók esetenként aktiválják a másik emberrel szemben is. (Előre tekintve: ez mindinkább a tudattalanba süllyedve munkál, ám ellenségkereső uszítók  igyekeznek felszabadítani az  embergyilkos ösztön alantas szenvedélyét magas eszmények ürügyén.) 

Az itt következő, látszólag sematikus vázlatrajzon agancsosokat öldösnek kíméletlenül, husánggal. Az utóbbi volt a  gyakoribb fegyver, nem a sokat emlegetett kőbalta, amit főképp a hús feldarabolására használtak (uo.):

Egy ragadozó menekül előlük (fent), néhány halottjuk a földön hever. A gyerekrajzra hajazó ábrázolási stílusnak a jelenet megkomponáltsága, mozgalmassága és drámaisága  kifejező erőt ad. Számos jelképes közlést tartalmaz. Életmód-napló. Dia. Blog.

Az ember már az őskőkorban is a maga módján vadászott, másként, mint a négylábú zsákmányolók.  Kulturált húsevő volt, aki társaival többlépcsős interaktív kommunikációt folytatott és ennek segítségével  jól elő tudta készíteni a vadak elejtését. Itt a  leendő prédát  előrelátóan behajszolta egy sziklafal zsákutcájába és úgy nyilazta le (uo.):

Tanulhattuk, hogy a nyílvessző hegye gyakorta a finoman pattintott  (vagyis még nem csiszolt)  mikrolitból, mikrokőből készült.  Ennek használata jellemzi az őskőkor (paleolit) felső szakaszát, mely mintegy negyvenezer évig, a neolitig tartott. A korszakokat, anno, hibásan nevezték el az első leletek zömét kitevő megmaradt anyagokról kő-, réz-, bronz- és vaskornak.  A kőkor használati tárgyainak háromnegyede sem kőből készült. Anyaguk fa, vessző, háncs, gyökér, bőr, szőr, csont, szaru, in, koponya, tök, agyag, stb. lehetett. Az egymást átlapoló európai periódusok hozzávetőleges időbeli elhatárolása ettől még helyes marad. A kb.12000 éve kezdődött neolit kor  emberei is vígan használtak csiszolatlan mikrolit kőeszközöket, nem törődve a majdani ősrégészeknek ezzel okozott fejfájással. A ma már szakmailag elavult elnevezések is alkalmazhatók,  amíg mindenki tudja, hogy miről van szó. Hiszen a nyelvi érintkezés sikere nem a nevek helyességén, hanem megegyezéses alkalmazásukon múlik.

A sokak által ismert terminológia szerint tehát a fenti kép az őskőkor kései szakaszában íjazó vadászokat mutat. Lehettek Cro Magnon, vagy esetleg negroid típusú emberek, de mindenképpen modern anatómiai felépítésüek. Mint megtudtuk, az egyik legkorábbra datált nyíl cirka 25 ezer éves,de régebben is használhatták. A jégtáblák szakaszos visszahúzódása miatt gyakoribbá váló prédaállatok, a könnyebb, gyorsabb vadak, jelesül: agancsosok elejtésének kényszere miatt fejlesztették ki. Mindez az ember szelektív alkalmazkodására, további evolúciójára is visszahatott. Migrációs alkalmazkodására is. Az ökoszféra lüktetett: a klima hol hidegebb volt, hol melegebb, a jégmezők kiterjedtek és összehúzódtak, az erdők délebbre, majd északabbra vándoroltak, velük ment a saját faunájuk, helyükre más állatfajok költöztek, melyekre más módon lehetett vadászni.  Ismert, hogy az összes fajok közük az embernek a legjobb az alkalmazkodási képessége, mert anatómiailag a legkevésbé specializált. A legfontosabb talán mégis az, hogy van egy anatómián kívüli alkalmazkodási, túlélési módja: a kultúra, benne az élelemszerző technika.

A mikrolit technika elsajátításával kezdődött a felső paleolit öt, ízlésben s technikában eltérő kulturális korszaka, melyek közül a másodikat, az Aurignacot kezdték szélesebb körben megismerni a 19. sz.-i Európában. Némelyek az ezt művelő populációt is Orinyaknak nevezték. A legmagasabb szintet természetesen az ötödik kulturális korszak, a magdaléni képviseli. A fent mutatott indiai leletek időrendje ezektől némileg eltérő szakaszokra osztható.

A felső őskőkor modern típusu embere más keleti területeken is megörökítette a zsákmányszerzés tárgyát. Ott, ahol a jégmezőkön még a nehéz, nagytestű préda lehetett a vadászzsákmány. Kapova barlang (Urál) kb. 11000 BP.:

A teljes fríz barlangi medvét, szarvast, lovat és mamutot ábrázol a Nyugat-Európaihoz meglepően hasonló stílusban festve.  Legutóbb a kontinens átellenes szélén, Marseille közelében található barlangrajzokkal foglalkoztam. Most a földrész keleti végén, az Urál hegységben vagyunk, az itteni  kultúrához tartozók alkotásai előtt állunk.

Távollétemben vita volt arról, hogy embert miért nem ábrázoltak legalább hasonló fokon realisztikus módon. Úgy gondolom, hogy az őskori vadász az állatok közül is csak az ennivalót festette meg.  A kezdetleges vallások majdani keletkezése után gyakorolt rituális emberevés más jellegű. Egyébként pedig nemcsak az ember, hanem általában a ragadozó négylábúak sem voltak a realista barlangi műalkotások tárgyai.

Az őstörténész Gr. Clark valószínűsíti, hogy a keletieknek vezető szerepük volt a felső őskőkori művészet megteremtésében.  Ennek a művészetnek a csúcsteljesítményei viszont Európában születtek. Ott, ahol a mikrolit technika is a legfejlettebb volt. A kézműves ügyesség alapozza meg a képzőművészi technika kibontakozását.  Csupán a szépségük miatt  másik írásomban  elhelyeztem az európai barlangi műtárgyak néhány képét. (Folytatása következik.)

Folytatom a sorozat képanyagának helyreállítását a víz alatt megközelíthető cosqueri barlang falán található további ábrázolásokkal. A jégkorszak emberének fő viselkedési állapota a vadászat volt, de azt is tudta, hogy a négylábúak és az emberek között nincs végtelen nagy  távolság.

A cosqueri barlangrajzok alkotója a mi fajunkhoz, a legkésőbbi emberiséghez tartozott. A késői jégkorszaknak ez az anatómiailag modern típusú embere azokban a helyi menedékekben húzódott meg, amiket a sziklaereszek, barlangok, melegforrások, széltől védettebb körzetek kínáltak. Ezekből 100-150 km. sugarú körben követte az állati csordák migrációját. Éber figyelmének tárgyát, a bölényt a többi között így örökítette meg:

A fenti állat teljes bemutatásához kölcsön veszem egy másik barlang, a lascaux-i, közel egykorú képét két bölényről:

Mint általában, a művészet felvirágzása itt is  az életmód többi eleméhez kapcsolódott. A díszített barlangok a beavatási szertartások terei, a közösségek összejöveteli helyei, olykor lakótelepei voltak. Az akkori emberek csiszolatlan kőből a legfejlettebb miniatűr eszközöket állították elő. Pontosan kimunkált nyílhegyeket használtak (mikrolit). Valamilyen fokú rokonokból álló kisebb hordákban, esetleg közös totemmel összekapcsolódó exogám klánokban éltek, a nagyvadakat közösen, sok esetben a nők részvételével ejtették el. Az ő idejükben és területükön bőséges vadállomány, például a rénszarvas csordák, elegendő táplálékot és ruházati nyersanyagot nyújtottak, az emberek nagy erőfeszítés nélkül fenn tudták magukat tartani. Igényeikhez képest nem szenvedtek szükséget. A párszerzést a hordán kívülről kellett megoldaniuk. Egyébként az idegeneket, a velük nem baráti hordák tagjait "embertelenül" megölték. Életstílusuk kemény, és ragadozó természetüknek megfelelően kegyetlen, de a viszonylagos bőség talaján egyszersmind laza is volt. Ezért is maradhatott  energiájuk művészeti alkotások készítésére, az ezzel foglalkozók eltartására. A művészi kultúra és a gyilkos erőszak nem zárják ki egymást.

A barlangok díszítőinek fogalmuk sem volt az ember és a többi főemlős zömében közös génkészletéről, de festményeik szerint érzékelhették, hogy a négylábúak és az emberek között nem végtelen nagy a távolság, nem mindenben ellentétesek. Az ember és a húsevő négylábúak egyik hasonló túlélési magatartása, amely ösztönéletüket is döntően befolyásolta, éppen a vadászat, vagyis a ragadozó létforma volt. Mai emócióink, tudattalan késztetéseink nagy része is a sok tízezer évig, sőt, már az előző, archaikus emberfajok által százezer évekig folytatott ilyen életmódot tükrözi.

Egy szokatlan préda ábrázolása:

Fent az akkor repülni is tudó pingvinek, az élelemszerzők kedvelt célpontjai láthatók. Az óriáspingvinek (alkák) is ide tartoztak.  A jégkorszakban ez a cosqueri környék az egyik kedvelt lakhelyük volt, amíg akkori embertársunk meg nem ette őket.

Fokozatosan helyreállítom a több éve elkezdett sorozat elveszett képeit. Az első bejegyzés víz alatt megközelíthető barlang falain talált ábrázolásokat mutat. Köztük a modern típusú ember kezeit. A tájékozódás időtávlata több tízezer évre terjed ki.

Víz alatt megközelíthető barlang falain talált ábrázolások. A modern típusú ember keze. Tájékozódás tízezer éves időtávlatokban.

Üdv az Olvasónak! Mostanában annak próbálok utána járni, hogy "honnan jövünk, kik vagyunk, merre tartunk". Pontosabban e régi kérdés első részének. Ösztöneinket nyilván sok tízezer év formálta, nem csak az utóbbi kétezer év. Hosszabb időtáv megfigyelései adhatnak kulcsot a magatartás, a viselkedési állapotok, a tudattalan érzelmek kifejezéseihez. Az egyik tájékozódási forrás a barlangi művészet lehet.

Marseille közelében, 67 méterrel a tengerszint alatt van a Cosquer barlang bejárata.

A bejárat nem volt mindig víz alatt. Az utolsó eljegesedés idején a tengerszint néhány száz méterrel alacsonyabban állt. A legalacsonyabban 40 000 éve, azért tudott a mai emberfaj akkor eljutni a legtöbb kontinensre.  Maga a barlang száraz; falain, egyebek között emberi kezek 18000 éves ábrái láthatók.

A vadászó állat általában az egyik mellső végtagját ráteszi birtokára, az elejtett prédára. A vadászó ember keze, ehhez hasonlóan azt is jelenthette: az itteni állatok az enyémek. (Modern fogalommal élve: én vagyok a tápláléklánc csúcsán.) Jelenthette továbbá magát az embert, aszerint, ahogyan mai kifejezésekben is gyakran a rész képviseli az egészet. (szünekdoché, pars pro toto). Ehhez kötődve pedig az ember egyik látható sajátosságát, eltérését  a többi ragadozótól. Végül, ha létezett ilyesmi, egyfajta fölényt: olyasmink van, ami nektek nincs, ezért győzünk le benneteket.

Az alábbi kép jobb alsó részének szélén megörökített kéz valamiben hasonlatos ahhoz, ami  Sixtus kápolnájának mennyezetén látható az életet a még nem lélegző Ádámnak átadó energikus kéz képében. Nézd a mutatóujjat. Művészek a megmondhatói, hogy az emberkéz ábrázolása a legnehezebb feladatok közé tartozik.

A sok állatkép között ezt a szép kis agancsost találjuk. A környéken  ejthették el, amiről az oldalára bekarcolt sebek tanúskodnak.

A barlangban a legrégibb emberi nyomok kb. 28000 évesek.

Ide helyezem el Michelangelo előbb említett freskójából a kezeket ábrázoló részlet másolatát:

A cosqueri barlangi festmények, ábrák  többsége a 10-20 ezer év között magdalénai kultúrához tartozik. A felső őskőkor itt érte el a legmagasabb szintet. A maguk nemében tökéletes művészi

A pénz haszonorientált továbbadását aktív bankműveleteknek nevezik. Ide tartozik a hitelnyújtás különböző lejárati határidőkre és kamatra, fedezettel, vagy anélkül. További aktív bankművelet a bankgarancia, jövőbeni külföldi és hazai követelések vásárlása, váltóleszámítolás, pénzügyi lízing, befektetési szolgáltatás.

Profit szerzéshez mindenütt kockáztatni kell, ez egy termelő vállalkozásra is érvényes. Annak tulajdonosa a saját tőkéjét viszi vásárra, a bank viszont mások pénzét kezeli. Saját tőkéjének tízszeresét is elérheti az általa forgalmazott idegen tőke. A bank tehát veszélyes üzem: kockázatvállalását ezért korlátok közé kell szorítani. Állami szabályozás céljaira nagyon árnyaltan leírták a banki kockázatok típusait. Miért? Azért, hogy mindegyikkel szemben megfelelő tartalék biztosítására kötelezzék a bankokat. Örvendetes, hogy Magyarországon ezeket a szabályokat a bankok betartották.

URL keveredés miatt,  módosított címmel újra közlöm az alábbi bejegyzést, mint  a Nok, Ife, Benin kultúrával foglakozó írásom második részét.

Az Ife civilizáció időszámításunk első ezredfordulója körüli századokban virágzott. Ma is létező központja és környéke a Niger folyó nyugati oldalán:

A mai jorubák (az egyik nagy nigériai etnikum, az ibók mellett) úgy tartják, hogy Ife volt az egész emberiség bölcsője. A civilizációval együtt járt a tételes vallás kialakulása, csakúgy, mint a világ más részein. Ennek értelmében a világ teremtője: Olodumare megbízott két istent, Oduduát és Obatarát a gyakorlati végrehajtással. Obatara formázta meg az embereket agyagból, míg Odudua lett a jorubák első isteni királya. Ife mindenkori uralkodója (Oni) Odudua leszármazottja és ő koronázza meg az alárendelt királyokat a hatalmat jelképező gyöngysorral. A joruba panteon 16 fő istenségből áll és kidolgozott metafizikai szemléletet tartalmaz. Ezzel szoros kapcsolatban állt a kifinomult művészete. Obatara szobra:

A vonalazás nem egyszerű díszítés: jelképes, metafizikai, vallási tartalmat fejez ki.

A kultúra hordozóinak antropológiai jellege más, mint amit a Nok kultúra hosszú koponyás szobrai mutatnak. Ifében valamivel rövidebb és közepes fejméret dominál:

Ugyanaz profilban:

A szóban forgó területen az európai középkor idején nagyjából a sumér-akkád- babiloni-perzsa magaskultúrákéhoz hasonló színvonalú mezőgazdaság, ipar, államszervezet, szellemi élet volt. Több ezer soros hősi énekeket alkottak, melyeket Leo Frobenius gyűjtött össze, („Afrikai kultúrák”, Gondolat, 1981.) képzőművészetükről a most mutatott tárgyak adnak ízelítőt.

A Benin műveltség a XIII. és a XVIII. század között virágzott. Az anyagi kultúra szintje lehetővé és fontossá tette nagyobb monarchikus és arisztokratikus államok kialakulását: Ghana, Mali, továbbá a Nigertől északra fekvő Szonghai és a Csád-tó környéki Bornu a jelentősebbek. A lakosság egy része rabszolga, másik része jobbágyhoz hasonló függőségben volt. Ezek az államok ugyanolyan hatalmi rivalizálást folytattak, háborúkat vívtak, dinasztikus manipulációkkal foglalkoztak, mint a korabeli Európa országai.

A hitvilágban egy időben Olosun tengeristen jutott vezető szerephez. Egyebek között ezért gondolta Leo Frobenius azt, hogy az itteni istenvilág azzal a Zeusz előtti mediterrán (kikládikus) vallással analóg, amelyben Poseidoné volt a fő szerep. Mediterrán hajósok hozták el erre a környékre. Frobenius volt az, aki a platoni (szoloni) elbeszélést a modern világ számára módosított formában felelevenítette. A kulturális minták további hasonlóságait is beszámítva, úgy vélte, hogy itt, Nyugat Afrikában felfedezte az ősi Atlantisz nyomait, amely azonban nem egy elsüllyedt világ, hanem egy távoli, ma is létező sziget. Nem tudta, hogy nem szigeten járt. Az említett hasonlóságot a Poseidon- Olosun párhuzam mellett arra alapozta, hogy a Beninben megtalált ezer művészi bronzplakett egy királyi palota falait fedte, mint ahogyan az az atlantiszi legendákban is szerepelt. Két példány ezekből:

A bronzokat az angolok rabolták el egy 1897-es büntető expedíció alkalmával. Később egy részük Berlinbe került. Visszaadásukért Nigéria jelenleg is kampányt folytat.

A joruba mitológia ma is erős hatást gyakorol Kuba, Brazilia hívő rétegeinek egy részére, kezd beépülni a helyi mozlim hagyományokba, sőt a keresztény hívők között is hódít.

Friss hír: a Nok műveltséggel foglalkozó előző részben bemutatott "Gondolkodó" a mai Népszabadságban is megjelent "A sírrablás örök" c. cikkben.

Nok szobrocska a Louvre gyűjteményéből