Rotterdami Erasmus (1466-1536), a keresztény teológia humanista megújítója „A keresztény fejedelem neveltetése” című művében a háború és a béke kérdésében is szembeszállt korábbi vallási tekintélyekkel és az ő korában érvényesnek tartott tanításaikkal.
Szent Ágoston különféle műveiben érintőlegesen, de jóváhagyólag említette a jogos háborút. Ezen alapul az igazságos háború középkori értelmezése, mely szerint a háború nem szükségszerűen rossz. Nemcsak az eretnekek elleni háborúk, de az államfők által megfelelő okokból vívott hódító háborúk is igazságos háborúk, ugyanis alapvetően a békét szolgálják A 11. századtól már az ezek során elkövetett emberölésekért sem kellett a katonáknak feloldozást kérniük. Gratianus alapján és az egykorú kánonjog értelmében minden háború jogos, amelyet az állam javáért vezetnek, amely a gonosz terjedésének vet gátat, vagy amely, mint például az eretnekek elleni háború, a jót segíti. Aquinói Szent Tamás szerint is megengedett, sőt bármilyen eszközzel vívható, amennyiben a fensőbbség parancsára vezetik, és ártatlan civilek nem esnek áldozatul. Más kiindulópontból Macchiavelli is sokban hasonló következtetésre jut.
Az Erasmus által véghezvitt fordulat a többi között az igazságos háború fenti indoklásának teológiai cáfolata volt. Egyetlen kivételként a nyilvános rend barbár betörésekkel szembeni védelmezését említette. Felszólította a fejedelmeket, hogy még a teljesen jogos követeléseiknek se háborús eszközökkel szerezzenek érvényt. Ehhez ugyanis az uralkodónak „fel kell fogadnia a gonosztevők barbár söpredékét...lefizetett zsoldos hadseregnek, amelynél nincs megvetettebb és átkozottabb embercsorda”. (Fenti cím, Európa Kk. Bp. l987. 134.l.) Ennek érvénye az országon belül folytatott politikai háborúkra is kiterjed, akár fegyverekkel vívják azokat, akár másként. Amíg a vezetők a saját hasznukra cselekszenek, „addig a mostani bajok viharába rohanunk mindnyájan: butaságunk zászlaja alatt.” (142.l.) A háborúból háború születik, ezen az úton nem érünk el semmit (138. l.) Mindvégig az akkor politikai értelemben is keresztény jellegű Európa egysége lebegett a szeme előtt. Ezért, a hit megújítójaként is ellenezte a reformáció szakítását a római vallással. Ha megéri, elszánt ellensége lett volna későbbi vallásháborúknak, akármilyen sérelmi indokok vagy érdekek alapján kezdődtek légyen azok.
A maga korában annak a logikának az evangéliumi elítélésére hivatkozott, amely szerint a gonosz gonosszal szüntethető meg, azaz sértés sértéssel, seb seb által, háború háború által. Az általa véghezvitt fordulatot nem adta fel, viszont nagyon megrendítette, hogy a török megszállta Magyarországot és ebben a konkrét esetben helyeselte a török elleni háborút. Az igazságos háború általános elméletének cáfolatát nem vonta vissza. Úgy pontosította fogalmazását, hogy a háborút csak akkor szabad vállalni, ha minden próbálkozás ellenére sem lehet elkerülni. Az egyik fő feltétele az volt, hogy az ellenféllel is emberi módon kell bánni.
