Folytatom a sorozat képanyagának helyreállítását a víz alatt megközelíthető cosqueri barlang falán található további ábrázolásokkal. A jégkorszak emberének fő viselkedési állapota a vadászat volt, de azt is tudta, hogy a négylábúak és az emberek között nincs végtelen nagy távolság.
A cosqueri barlangrajzok alkotója a mi fajunkhoz, a legkésőbbi emberiséghez tartozott. A késői jégkorszaknak ez az anatómiailag modern típusú embere azokban a helyi menedékekben húzódott meg, amiket a sziklaereszek, barlangok, melegforrások, széltől védettebb körzetek kínáltak. Ezekből 100-150 km. sugarú körben követte az állati csordák migrációját. Éber figyelmének tárgyát, a bölényt a többi között így örökítette meg:
A fenti állat teljes bemutatásához kölcsön veszem egy másik barlang, a lascaux-i, közel egykorú képét két bölényről:
Mint általában, a művészet felvirágzása itt is az életmód többi eleméhez kapcsolódott. A díszített barlangok a beavatási szertartások terei, a közösségek összejöveteli helyei, olykor lakótelepei voltak. Az akkori emberek csiszolatlan kőből a legfejlettebb miniatűr eszközöket állították elő. Pontosan kimunkált nyílhegyeket használtak (mikrolit). Valamilyen fokú rokonokból álló kisebb hordákban, esetleg közös totemmel összekapcsolódó exogám klánokban éltek, a nagyvadakat közösen, sok esetben a nők részvételével ejtették el. Az ő idejükben és területükön bőséges vadállomány, például a rénszarvas csordák, elegendő táplálékot és ruházati nyersanyagot nyújtottak, az emberek nagy erőfeszítés nélkül fenn tudták magukat tartani. Igényeikhez képest nem szenvedtek szükséget. A párszerzést a hordán kívülről kellett megoldaniuk. Egyébként az idegeneket, a velük nem baráti hordák tagjait "embertelenül" megölték. Életstílusuk kemény, és ragadozó természetüknek megfelelően kegyetlen, de a viszonylagos bőség talaján egyszersmind laza is volt. Ezért is maradhatott energiájuk művészeti alkotások készítésére, az ezzel foglalkozók eltartására. A művészi kultúra és a gyilkos erőszak nem zárják ki egymást.
A barlangok díszítőinek fogalmuk sem volt az ember és a többi főemlős zömében közös génkészletéről, de festményeik szerint érzékelhették, hogy a négylábúak és az emberek között nem végtelen nagy a távolság, nem mindenben ellentétesek. Az ember és a húsevő négylábúak egyik hasonló túlélési magatartása, amely ösztönéletüket is döntően befolyásolta, éppen a vadászat, vagyis a ragadozó létforma volt. Mai emócióink, tudattalan késztetéseink nagy része is a sok tízezer évig, sőt, már az előző, archaikus emberfajok által százezer évekig folytatott ilyen életmódot tükrözi.
Egy szokatlan préda ábrázolása:
Fent az akkor repülni is tudó pingvinek, az élelemszerzők kedvelt célpontjai láthatók. Az óriáspingvinek (alkák) is ide tartoztak. A jégkorszakban ez a cosqueri környék az egyik kedvelt lakhelyük volt, amíg akkori embertársunk meg nem ette őket.
