A barbárokat nem kell elítélniNemrég arról írtam, hogy az utóbbi kétezer évben az európai ember nem állott magasabb erkölcsi színvonalon, mint az ezt megelőző négy évezredben. Pedig az utóbbiban a többistenhit dominált, míg a mi korszakunkban a monoteizmus, ezen belül Nyugaton a kereszténység. De mindez a civilizált emberre vonatkozott és nem a "barbárokra". Az idézőjellel a következőket próbálom kifejezni. A "barbár" hangcsoportot az ókori görögök két értelemben használták. Az első időkben csupán mint hangutánzó szót, amellyel a többi nyelveket jelölték. Ám később a szó használata annyira kiterjedt, hogy benne ennek a nyelvi megkülönböztetésnek a szerepe eltörpült. Ilyen kibővített jelentésben a körülöttük élő, közeli, vagy távolabbi törzsek életének általános jellemzésére használták a görögök. Az ő jóvoltukból kezdték barbárnak nevezni azokat a népeket, amelyeknek az életmódja különbözött a nagyobb közösségi (városi) településekétől.
De kik voltak maguk a görögök a civilizáció előtt? Természetesen barbárok voltak, ha tartjuk magunkat az utóbbi elnevezés immár meghonosodott átfogó értelméhez. Ők, akik kezdetben főleg pásztorkodásból éltek, alapozták meg Tirünsz, Mükéné városias közösségeit. Ugyanezt hozta létre a Folyamköz társadalmaiban a presumér, majd sumér törzsek területi, települési összpontosulása. Most már az Indus-völgy hasonló története is ismert. A gőgös európai ember felkapta a barbár szót, mint negatív jelzőt. A spanyol hódítók előszeretettel nevezték így a leigázandónak tekintett dél-amerikaiakat. De a köznyelv ma már az európaiak bűneit is barbarizmusnak nevezi.
Innen ered az a véleményem, hogy amikor a nem városias életmódú ókori, vagy akár jelenlegi népekről van szó, ennek a kifejezésnek idézőjel nélküli alkalmazása elítélő lehet. A történészek is jobb híján, a rövidsége miatt használják, ha használják. Természetesen a kontextustól függ, hogy az alkalmazása becsmérlő jellegű, vagy sem. Gondolataink rokonsága miatt ide idézem "istenállatkertje" alábbi sorait. A szerző összehasonlítja az európaiak és a távol-keletiek magatartását, majd levonja a következtetést: "Az ember szerintünk ugyanúgy ember itt, mint ott. Ugyanazok az ösztönök, érzelmek mozgatnak minket, mint őket, vagy mint a sok ezer évvel ezelőtt élteket."Saját visszásságainkat látva,olykor hajlamosak vagyunk eszményíteni a távolit. "Ha meg nem tetszik, amit távol találunk, máris jöhet a gondolat: lám, mennyivel fejlettebbek, civilizáltabbak, különbek vagyunk mi, mint ők. Egyiket is, másikat is az idealizmus táplálja. Mert hát mitől lenne különb az az ember, aki parittya helyett rakétával lövöldöz embertársára? A maga korában a kompozit íj és a lovas nomád harcmodor ugyanolyan pusztító erejű volt, mint manapság a lézervezérelt bombák."
