A hagyományos kínai életmód Konfuciusz által rendezett és tanított felfogása összefüggésbe hozható a fajtermészeti elméletemmel. Az ember mint faj felismeréséhez tartozik az ember és a világ összhangja, a természet tisztelete, a természetes életmód. A faji kultúra Konfuciusz által összefoglalt része volt a hajdani Kínában az őstisztelet, a művelt viselkedés, a szertartások, az idősek megbecsülése és nagy befolyása, a család és az állam tekintélyi felépítése. Kapcsolati etikája az apa-fiú, férj-feleség, báty-öcs, úr-szolga, továbbá a barátok közötti viszonyokat szabályozza. Normáit nem isteni kinyilatkoztatásra alapozta, de tisztelte az isteneket. A kultúrának a fajtermészeti kifejtésemben kikülönített konzerváló oldalát képviseli, ezen belül viszont az aktív cselekvést, szemben a kvietista, vagy tisztán kontemplatív elmélyülés híveivel. Tanítása az ő nagy követője, Mencius és iskolája nyomán két évezreden át ennek a hatalmas néptömegnek a korábbi múltban kialakult életmódjához igazodott és egyben formálta azt. A mester alkotása volt a hagyományok rendszerezése és józan szelektálása. „Sok mindent meghallgatni, kiválogatni belőle a jót és azt követni, sokat látni és megjegyezni.” (Beszélgetések és mondások: Lun jü, 7, 27. R. Wilhelm fordításában.) Szilárd állami fegyelem kiépítését szorgalmazza a kaotikus viszonyok ellenében, az országok között pedig a békére törekvést tartja a legjobbnak. Tanításai alapján épült ki a tartós kínai államszervezet. „Táplálék, hadsereg és a nép bizalma alkotja az állam alapját.” Esetleg le lehet mondani az első kettőről, „de sohasem a bizalomról, mert bizalom nélkül semmilyen uralom nem maradhat fenn.” (12.7.)