A vízözön fordítottja, a Szahara kiszáradása sok évszázadon át tartott. Nem hirtelen katasztrófa volt, de maradandóbb és súlyosabb pusztítást okozott, mint az özönvíz. A vallási iratok hallgatnak róla. Az északi eljegesedés megszűntével Afrikában szárazabb lett az éghajlat, de az esőket hordozó szelek még hosszú évezredekig bőségesen öntözték a jelenleg sivatagos szaharai vidéket. A vízgazdaságra erősen hatott a kissé távolabbi, jelenlegi nevén Faiyúm oázis a mai Kairótól nyugatra. Hajdan itt a Moiris tó volt, vízszintje 50 méterrel magasabb a mai oázisnál. Mint egy tározó, szabályozta a talaj nedvességét. A Szaharával vízfolyások tömege kötötte össze, azzal egybefüggő termékeny területet alkotott.
Ez gazdag vegetációt hordozott és sokféle állat élőhelye volt. A terület kiszáradása sok nyomot eltüntetett, de az emberi kéz alkotásait nem tudta teljesen megsemmisíteni.
A sivatagot nagy sziklás hegységek teszik változatossá, olyanok, mint a jelenlegi Algériában található Tassili N'Ayer:
Jellegzetes szikla és homoksivatag Németh Géza fényképén:
A mai kietlen tájon egykor virágzó megélhetési kultúráról mintegy harmincezer sziklarajz tanúskodik, amelyeknek a fele Tassiliban található. Így folytatódik az erre az időre már végetért barlangi festészet hagyománya. A rajzok és képek itt is a legfőbb emberi emóciókat fejezik ki, mennyei hatalmakra nem utalnak.
Az i.e. VIII.- V. évezredben ezen az állatállományban gazdag vidéken tömegesen éltek halászok, vadászok, majd korai állattenyésztők. Egyik csoportjuk berber- líbiai népekből állt, a másik a mai bantuk elődeiből. A vadászok gyakorlati emberek, képekben tükröződő szenvedélyeik az élet megélésének a részei. Semmi olyat nem rajzolnak, amit csak a fantázia szülhetett volna.
Reális lehet az Almásy Zoltán által a Gilf el Kebirben talált sziklarajz is, amely úszó embereket ábrázol.
A tassili újkőkori "szafaripark" története három időszakra bontható. Témámhoz főleg az első, ú.n. bivaly-korszak tartozik (kb.3500.-ig), amikor a névadó állaton kívül vadászni lehetett a bőségesen előforduló zsiráfra, elefántra, orrszarvúra, vízilóra. Bivalyvadászat:
Szaharai vadász:
Zsiráf sziklarajzon:
A terület buja növényzete a legnagyobb négylábú fogyasztók számára is elegendő táplálékot nyújtott. Az elefánt nagyfogyasztóból egy embercsoport, kisebb nemzetség néhány hónapon át megélt. Húsát napon kiszárítva konzerválták.
Az első időszak sziklaképei az embereket arcuk kirajzolása nélkül, ("anikonikusan") mutatják:
Nincsenek tehát kiemelkedő személyek, akiket vagyonuk, hatalmuk, vagy tetteik alapján egyéni ábrázolás illetne meg.
A mindennapi élet eseményeiről tanúskodó sziklaképek:
A második történeti szakasz képeken ábrázolt tipikus állata a szarvasmarha. A megkezdett történeti horderejű életmódváltásról itt nem kell írnom. A klimaváltozás miatt egyébként is abbamaradt. De ekkorra már a Szaharából egész Afrikába szétterjedt a kecske, juh és szarvasmarha tenyésztése. Pásztorok és teheneik sziklarajzon:
A harmadik szakaszban az esőhordó szelek fokozatosan elhajoltak a Szaharától és végül teljesen elkerülték a területet.
Az itteni emberek nemzedékről nemzedékre nehezebb helyzetbe kerültek és nagy részük elvándorolt a Szahara kiszáradásának idején. A deszikkáció pusztító hatása érvényesült ugyanabban az időben Arábia, India és Kína nagy régióiban is.
Az első monoteista kinyilatkoztatási iratok egyoldalúan csak a vízözönnel foglalkoznak, a tartósabb pusztítást eredményező kiszáradás ténye, annyi más, valóban megtörtént korszakos eseményhez hasonlóan, kimaradt belőlük.
(Folytatása következhet.)
