Asszociációk

 

Az őskori művek alkotóit nem ismerjük, de minden a művészi specializálódás meglétét támasztja alá, és szabályszerű mesterek tevékenységére mutat. Van "Lascaux-i mester", "Rouffignaci mester", van niaux-i és altamirai. Egy-egy barlang festményeinek java része mindig nekik tulajdonítható. Így van valami elképzelésünk az őskori művészet egyes, egyébként névtelenül maradó személyiségeiről.

 

 

A "Rouffignaci mester" ( Dordogne) mamut-festményeivel alkotott kimagaslót, és csodálatra méltó érzéke volt a motívumok összeállításához és elrendezéséhez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az alábbi kép majdnem emberszeműnek ábrázolja a fiatal bivalyt:

 

 

Mindezt Henry Breuill abbé "Quatre cents siécles d'Art Préhistorique" című tudományos munkájában dolgozta fel. Az abbé idejében még nem ismerték a radiokarbon-módszerrel végzett új időmeghatározásokat.

A leggyakoribb állatábrázolásokon, vagy mellettük gyakran  kis formátumban megjelenik a nõ és a férfi jele, a legtöbbször a fallosz és az ágyékháromszög, vagy rombusz formájában. A nőt számos esetben a jelszerű vázlatokban rombusz fejjel rajzolják. A nemi szervek stilizált rajzainak száma minden egyéb szimbólum mennyiségét sokszorosan meghaladja. A nõ jele inkább a bölényhez, a férfié a vadlóhoz csatolva. Helyenként maga ez a két állat képviseli a két nemet. A termékenység jelképének tekintett dúsidomú hölgyek szobrocskái közismertek. Akkor és még inkább késõbb a fallosz kultusza is terjedt és ezredévek múltán némely keleti vallásban jelenleg is kitüntetett helye van.

 

Rengeteg szimbolikus alakzatot és jelzést tartalmaznak, de ezeket lelkiismeretes tudós a vadászaton kívül csak egyetlen, a világlátást, a magatartást, az együttélést, a termékenységet kifejezõ és szabályozó tényre vezetheti vissza: a nõ és a férfi kapcsolatára. Szembeötlõ, hogy a nõi jelek száma tízszer vagy tizenötször is nagyobb, mint a férfi jeleké. Ez megfelel annak, hogy a  nõk kiemelkedõ helyet foglaltak el a korabeli életben, tudatban és persze annak is, hogy a rajzokat többnyire férfiak készítették.

Kérdés: vallásos kultuszról tanúskodik-e vadászok barlangi művészete? Kérdéseinket csak mai nyelven lehet megfogalmazni. Nyelvünkben a vallásnak egy világon túli, vagy/és a világot szabályozó hatalomba vetett hit feltétlenül a tartalma, ha erre a tartalomra nem is redukálható.

 

Létezett vadász-szertartás beavató és termékenységi szertartás, de ezeket is csak a képek egy része szolgálta. Biztos, hogy a nyíllal átlőtt állat ezek közé tartozott:

 

 

Akárhogy is van, a vadászat, szaporodás és az ezzel kapcsolatos örömszerzés szerveinek rajzait az õskõkori transzcendens hit bizonyítékának tekinteni túlmenne mindazon az ostobaságon, amit betűrágó könyvmolyok összehordanak. Fogalmuk sincs a vallás előtti társadalmakról. Akik egyébként  elítélik a pogány hiedelmeket, olykor az ilyen  pogány képekben vélnek bizonyítékot találni arra, hogy a vallás örök szükséglet. Ezzel szemben a vallás tudattalan feszültségeket vezet le, amelyeket más módon is le lehet vezetni. Ősünk egyszerűbb létfeltételei nem tették szükségessé, hogy sok frusztrációt nyomjon le a tudattalanba. Transzcendens világ elképzeléshez pedig nem is volt meg a fogalmi apparátusa. Azt sem tudta, hogy mi a hatalom, ezért még kevésbé tudhatta, hogy mi a túlvilági hatalom. Az intézményes vallás egyszersmind politikai szervezet, ami az ő korában nem létezett.

 

A festmények az emberek számára az érzelmileg legfontosabbat örökítették meg: a közösség kultuszát, az élelem szerzését, a  létfenntartás feltételét és  a szaporodást, a fajfenntartást. A festmények témái között istenek nem szerepelnek. Ha ezekben hittek volna, bizonyára fontosnak tekintik és helyt adnak elképzelt alakjaiknak a barlangok falain. Mint ahogy később sok ábrázolás született is szakrális témákról. De az őskőkori műtárgyakba nem kell istenkultuszt  belemagyarázni. A  modern technikát alkalmazó legnagyobb szakértők ettől viszolyognak.

A barlangi mûvészet tanulmányozását a már említett Henry Breuill abbé emelte a tudomány rangjára. Felfedezői érdeme elévülhetetlen. Mint papi személy, kissé könnyen ráállt arra a magyarázatra, hogy minden festmény kultuszt fejez ki. Nem a mai vallás kultuszaira gondolt, de szavainak ilyen értelmezése is lehetett. Az õskõkor művészetét és kultuszait egzakt és statisztikailag is megalapozott módon André Leroi-Gourhan írta le.

Az utóbbi szerzõ ezernyi  barlangi rajz, festmény és a mobil tárgyak tízezreinek áttekintése után kérdi: mi marad az õsember vallásosságából. „30-40000 évvel ezelõttrõl jószerével semmi.”(L.: A. Leroi-Gourhan: Az őstörténet kultuszai. Budapest, 1985.) Ez a több százezer éven át létezett archaikus vadászra, vagyis a neandervölgyire és annak elõdeire is vonatkozik. De minket a h. sapiens (sapiens), az anatómiailag modern vadász érdekel. Nagyjából tehát a  felsõ paleolit embere, a barlangi alkotások készítõje. A barlangi és sziklaképek a szerzõ szerint nem bizonyítják, hogy a varázslás, vagy a vadászmágia, a totemizmus, a sámánizmus feltétlen kölcsönkapcsolatban áll (egydimenziójú) a barlangi művészettel. Egy részük valóban a vadászbabona, a szerencsét hozó mágia eszköze lehetett. Maga a mágia abból indul ki, hogy nem egy mindenható felsőbb lény, hanem a (valójában illuzórikus) emberi cselekvés változtatja meg a természeti erők működését, hatását. A nyelvünkben alkalmazott vallás szóhoz nincs köze.